Speed it up... or maybe not

Mondhatnám, hogy a fiam után kedvet kaptam én is arra, hogy az emberek világát jobban megismerjem. De valahol mégis ez volt a fejemben, amikor úgy döntöttem, felfrissítem vezetési képességeimet. Korántsem az uralkodást illetően, sokkal inkább egy autó volánja mögötti képesség. Mindenhogyan boldog voltam, Titania örömhíre után nem fértem a szárnyaimba és akármennyire földhöz ragadt vagyok, most kívántam a sebességet, a mozgást és hogy kifejezzem máshogy is boldogságomat.
Hogyan lehetne jobban ezt átélni, ha nem a drága Titániával vagyok, mint kocsival? Úgy döntöttem, egyedül választom ki a megfelelő kocsit és nem csak hazaviszem, hanem meg is veszem.
- Igen-igen, ez meg ez meg ez – beül mellém az eladó, lelkesen magyaráz, melyik micsoda és hogyan kell használni. Te jó ég, azért változtak a kocsik, mióta utoljára vezettem. Jól átgondoltam én ezt? Főleg, hogy mindenáron valami automata … váltósat akart számomra adni és én meg csak kétségbeesetten néztem rá, hogy ezt ne most! A hagyományoshoz ragaszkodom, azt tudom, miként kell váltani. Annyi új dolog van a kocsikban és némelyik még beszél is! Érdekesek az emberek találmányai és bár nagyon izgatnak a nagyon vadiúj dolgok, egy köztes átmenetet választottam és még így is van bőven mit kiismerni rajta.
És máris vihetem a kocsit, a papírok nálam, most már az enyém, miután megkapta az összeget és csodálkozott is. De számomra így működik, számomra megszokott. El fogom vinni benne kedvesem, persze, ha bírja majd.
Lelkesen integetek a szembe jövőknek. Mind rám villogtat. Szerintem is nagyon jó autó, nekem is tetszik! Az indexről néha elefeledkezek, mert ez máshol van, mint ahol megszoktam. A kormányt kell nyomni, miközben azelőtt egy botot kellett söprögetnem előtte. Meg is lepődtem, mikor először az ablaktörlő kezdett el mozogni. Előbb elől, azután hátul. Muszáj vagyok megnézni, melyik melyik.
Lassabban haladok, de miközben a gombokkal ismerkedek, elfeledkezem a gázról levenni a lábam, így visszagyorsítok a korábbi sebességemre, pedig figyelem az utat is. Egy mellék utat választottam ki az ismerkedéshez, de szerintem még itt is vannak rendesen.
- De most akkor melyik vagy, kedves index? Énekelnél nekem? - nézek a kormányra és találomra megbököm az egyiket. Semmi. Hát akkor próbálkozzunk tovább...

Odanézek, ahová mutat.
- Ah. Ennyit a kiváló megfigyelő képességemről – azt hiszem sokat lengettem a karom vezetés közben, hogy nem láttam. Olcsó kifogás, figyelmetlen voltam és kész.
- Nem akarom, hogy legyen. Bár akkor nem találkoztunk volna – nézek rá jelentőségteljesen. Kedves fickónak tűnik és elég normálisnak is.
Érdklődön biccentem oldalra a fejem.
- Baj? Milyen baj? Történt valami? - Mert ilyenre nem emlékszem. A nevetésére viszont már a közepénél elkezdek mosolyogni a válaszomban.
Türelmesen várakozom a válaszára, hiszen a nélkül el sem indulok. Ha dolga van, elvégre szolgálatban van, akkor maradok, míg ki nem száll.
- Rendben – bólintok a válaszára, majd leállítom a motort.
Valami változott a megjelenésében és nagyon nem tetszik nekem.
- Ó, most már igen! De majd többet nyomogatok otthon, hogy minden meglegyen, a helyén. Még egyszer, köszönöm! - nyújtom felé a kezem.
- Nem tartom fel, már így is sokat fáradozott velem, amiért nagyon hálás vagyok – mosolygok rá. Ha kezet fog velem, némi tündérpor száll a kezére, hogy könnyebbséget hozzon neki, nagyon rémültnek tűnik. És nem arról van szó, hogy lekésett egy megbeszélést, erre azért van szemem. Bááár, mután az AC-t sem találtam ma meg, ki tudja, mit nézek félre.
- Minden jót! - Intek még utána, hogy kiszáll a kocsijából a sajátja felé, s megvárom, míg elindul, csak utána megyek tovább. Még kietlenebb mellékutcát választok, hiszen jobb óvatosnak lenni.