Utálom DC-t, a fatökűek melegágya, ahonnan még egy tisztességes sorozatgyilkos se tudott kikerülni az elmúlt 200 évben. Úgy látszik a Fehér Ház túlságosan is kimeszelte a várost, elfedte a penészt, festett helyette virágmintákat. Meglepődtem Mr. C kiküldetésén pont ide, mivel nem szokásom vigyorgással dobálni, egy arcrángásnak beillő félmosolyt kapott, mikor meghallottam Damien nevét, aki amúgy veteránabb volt a közelében, mint én vagyok jelenleg. A címet is könnyen megtaláltam, a biztonság kedvéért persze két taxi vitte el az életkedvem idáig. Nálam mindig a rám bízott rész van első helyen, a világbéke meg a többi szar, mint mondjuk a pisálás, csak utána következnek. A negyedik cigim végére megbeszéltük amit kellett. Haza is csörögtem a kártyásról. Minden rendben, minden elvégezve. Ráadásul eltávom is lett, így megszabadultam 1 nap kómától, ugyanis bolhás vagyok a repüléstől. A hatodik cigimnél járok, az ellazult testtartásom is jelzi, hogy mára kikapcsoltam az üzleti oldalt. Damient nézem csak, akinek kénytelen vagyok kérdést nekiszegezni. - Merre dugdosol bármi alkoholt? - azt ne mondja, hogy nincs. Vagy szent lett, vagy nem gondol a félalkoholista vendégekre akik esetleg beeshetnek. A világom elég feketén és fehéren működik ahhoz, hogy ne akarjak semlegesnek feltételezgetni senkit. Ha lenne pszichológusom akkor az apámmal magyarázná meg, akinél mindenki fekete, a húgom meg csillámrózsaszín. Nem tartom egészségesnek a rajongását irányába, bár ezt lehet nem a megfelelő formában adtam legutóbb a tudtára.
- Felrúgtam valami halloweeni tervet esetleg? - széthúzom a bőrdzseki cipzárját. Felállok, az ablakhoz sétálok. Idegen nekem ez a hely, nem ismerem a mumusait, sem a férgeket amik belülről rágják csak úgy, mint az összes többit. - Mit lehet ebben az átokvárosban csinálni egyáltalán ilyenkor? Politikai beszédek maratont nézni a Foxon? - dobozolok is. Vegasban csak játszanak, LA-ben csak a show, New Yorkban mindenki üzletel, itt meg politizál. - Szóval? - nézek rá fordulatban. Nem mintha hinnék a jelmezekben, bár sokakon egy zacskó is sokat segítene.

- Megnézném, hogy fűrészelnéd szét – mosolyodom el.
Egészen más jellem, mint én, s nem tudom elképzelni, ahogy nyugalomban van.
- Az valóban nem, de akkor nem is választottál volna hasonlót vagy ezt – annyira nem mindig igaz, tapasztaltam másoknál, nekem lehet, szerencsém volt, hogy megtaláltam azt, amiért élni akarok és tenni.
- Nem tartom túl … - jó ötletnek, mondanám végig, a befelére kicsit feláll a szőr a hátamon, csak egy valakitől vagyok hajlandó elfogadni. De már betol, így beljebb lépek.
Érzékelem a veszélyt, kihúzom magam, védelmi reflex, s már akarnám beszéddel megoldani a dolgot, deh...
- Kimaradni? Mert engedni fogják.
Az agresszivitás és erőszak nem a világom, még ha benne is élek. Védve vagyok és ha lehet, beszéddel kerülöm el azt, amivel szembe nézünk.
Kezem ösztönösen fonódik egy whiskys üveg nyakára a pult mögül, ha már máshogy nem megy. A mozdulat ösztönös és be is vetem. Nem fogok a balhéból kimaradni, hiszen ennyien egy ellen, nem tartom fairnek. A nagyobb sérülések mégis neki jutnak, feltarva az ránk zúdúló erők nagyon nagy hányadát.
Egy ütés viszont visszatántorít, s mire újfent be tudnám dobni magam, addigra már vége is az egésznek.
- Miért, hogyan nézzek? - törlöm le a vérem az arcomról. Hiába, nem vagyok egy nagy verekedős jellem.
- Semmi? Nem úgy láttam. Emm... összetörtem az üveget... - esik le, milyen az illat van a kezemen. De biztosan van másik a pult mögött, így intek a pultosnak, mire kettő landol is előtte.
- Hozzád képest nagyon jól vagyok. S most nem fogsz ellenkezni, megígéred – kérdésmentesen nézek rá. - Ez a minimum, hogy megvédtél – s szép kis hír lettem volna az újságban, amit nagyon nem akarok. Nem véletlenül nem járkálok ilyen helyekre. Nem akarom a Renoméját rontani azzal, hogy ilyen helyzetbe keveredem.
Megfogom a kezét, s rá koncentrálva, ha ellenkezik, akkor csak sokat jelentően rá nézek, ami inkább könyörgés, hogy legalább ezt hagyja megtenni.
- Mehetünk? - A kabátom belső zsebéből kiveszem a tárcám, s egy eléggé jelentős összeget veszek ki, s az akkor már kiérkező tulajnak nyújtom át, fedezve a károkat és hogy békén hagyjanak. Ideje távozni innen és neki pihenni kell. Nem különben nekem, lemerített a gyógyítása, mert minél hamarabb meg akartam gyógyítani.